Ferenc pápa a világtalálkozó előtt: „Az orvos azt mondja, mehetek, alig várom!”

Dátum: 2023/07/03
MKPK Ifjúsági Bizottság


Augusztus 1. és 6. között Lisszabonban rendezik meg az ifjúsági világtalálkozót. Negyven nappal az esemény előtt Ferenc pápa ismét videoüzenetet küldött azoknak a fiataloknak, akik részt vesznek majd a találkozón vagy valamilyen módon követik a rendezvényt. Ferenc pápa augusztus 2. és 6. között látogat Lisszabonba a világtalálkozó alkalmából.

„Vannak, akik azt hiszik, hogy betegség miatt nem tudok elmenni, de az orvos azt mondta, hogy mehetek, úgyhogy veletek leszek. Hajrá, fiatalok!” – fogalmazott Ferenc pápa üzenetében, amit június 22-én Américo Manuel Alves Aguiar lisszaboni segédpüspök, az idei ifjúsági világtalálkozó alapítványa (Fundação JMJ Lisboa 2023) elnökének vatikáni audienciáján rögzítettek. Két videót tettek közzé: az egyik a résztvevőknek szól, a másik azoknak, akik hónapok óta dolgoznak a szervezésen, a zarándokok fogadásán.

Ferenc pápa  a videóban megmutatta a szürke hátizsákot a benne levő csomaggal, amelyet a zarándokoknak osztanak ki, és így szólt: „A böjthöz hasonlóan negyven nap van hátra a lisszaboni találkozóig. Készen állok! Már mindenem megvan. Alig várom, hogy mehessek!”

A Szentatya hozzátette: „Ne hallgassatok azokra, akik az életet eszmékre redukálják. Ők szegény emberek, akik elvesztették az életörömöt és a találkozás örömét. Imádkozzatok értük.” Hasonlóan az ifjúsággal történt más találkozókhoz, Ferenc pápa ismét arra kérte a fiatalokat, hogy a fej, a szív és a kezek „három nyelvén” közelítsék meg az életet: fejjel, hogy tisztán gondolják át, mit éreznek és mit tesznek; szívvel, hogy jól és mélyen érezzék, amit gondolnak és tesznek; kézzel, hogy azt tegyék, amit éreznek és gondolnak. „Hajrá, legyetek vidámak. Viszlát Lisszabonban!” – zárta a zarándokoknak szóló videoüzenetét a pápa.

Másik videoüzenetében a világtalálkozó „dolgozóihoz” szólva a pápa mindenekelőtt háláját fejezte ki: „Köszönöm. Tudom, hogy hosszú órákat töltötök azzal, hogy mindez lehetővé váljon. És ez nem a legrosszabb része a munkának. A legnehezebb később jön, amikor az ifjúsági világtalálkozó idején meg kell őrizni a rend, az egészségügy, az étkezés, a tisztaság fentartásának struktúráit, annyi mindent, ami szükséges. Nem az ifjúsági világtalálkozó főszereplőiként jelentek meg, de ti vagytok azok, akik ezt lehetővé teszik. Az ifjúsági világtalálkozó nem valósulhat meg a munkátok nélkül. Ezért köszönöm, köszönöm, hogy magvak vagytok. Olyanok vagytok, mint a magok, amelyek kicsíráznak. Nem látjátok, de megszületik a gyümölcs – hangsúlyozta Ferenc pápa videoüzenetében. – Köszönöm, hogy segítetek a szervezésben. Köszönöm a nagylelkűségeteket.”

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az ifjúsági világtalálkozó alkalmából Ferenc pápa augusztus 2. és 6. között Lisszabonba utazik. Ott-tartózkodása során, augusztus 5-én látogatást tesz a fatimai kegyhelyen. A Szentatya másodszor látogat el a híres Mária-kegyhelyre; korábban 2017. május 12–13-án járt ott, Szűz Mária Cova da Iria-i megjelenésének századik évfordulója alkalmából.

Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír

Fotó: Vatican News